Jack eltorzult tekintettel bámul rám.
- Micsodát? – kérdezi vissza hüledezve.
- Jól hallottad – biccentek, és leülök a
kanapéra – Vegyél Metamfetamint, amilyen gyorsan csak tudsz! – mondom halkan,
arcomat a kezeim közé fogva.
- Megkérdezhetem mi a baj? – lép mellém
óvatosan.
Én finoman megrázom a fejem, majd egy kis habozás
után csak így felelek:
- Nincs semmim.
- Akárcsak nekem –suttogja, majd leül mellém.
Fejemet a vállára hajtom, és könnyeimmel
küszködve gondolkozom. Szavaim, mintha elhalnának, és nem számítana már semmi.
Semmi, ebben a nyomorult világban. Csak ülök, elhallgatott gondolataimmal, és
hagyom, hogy Jack óvatosan és lassan simogassa vállam. Már minden mindegy.
Ezzel a gondolattal fordulok hirtelen felé, és arcát kezeim közé fogva,
megcsókolom. Meggondolatlanul, de megbánás nélkül csüngök ajkán, és várom, hogy
visszacsókoljon. Eleinte óvakodva ugyan, de megteszi. Majd azzal a lendülettel,
ahogy én csókoltam meg, magához húz, és megölel. Hozzásimulok, érzem, ahogyan
szíve hevesen ver, hallom minden lélegzetét. Hevesen felemel ezután, és egészen
a szobájáig visz. Ott lehúzza rólam pólómat, és tovább csókol.
- Hoznál nekem pezsgőt? – kérdezem megsimítva
arcát.
- Pálinka van csak – feleli, mélyen az enyémbe
ásva tekintetét.
- Jó lesz – biccentek, és mikor kilép a
szobája ajtaján, elfekszem az ágyon.
Tudom, hogy fiatal vagyok még, és tudom, hogy
nincs még itt az ideje ennek. De nem érdekel. Megteszem, mielőtt meghalnék ma
este. Csak most az egyszer, utoljára.
Jack egy üveggel, és két pohárral érkezik
vissza, én pedig hálásan elveszem tőle az enyémet, és gondolkodás nélkül
lenyelem azt. A pálinka keserű íze egyből kissé megszédít, de nem érdekel.
Talán ez kell ahhoz, hogy életemben először száz százalékosan elengedjem magam.
- Ez igen, kislány! – bólint elismerően.
- Még! – nyújtom át neki a poharat, ő meg
ismét teletölti.
Egy újabb korty,
és újra megszédülök. Ezután lerakom a kupicát, és nyakába borulva, ismét
hevesen megcsókolom, ő pedig lefektet az ágyra. Eleinte félve ugyan, de hagyom,
hogy lehúzza rólam a nadrágot…
Dobogó szívvel, heves levegővétellel fekszem
mellette, hozzábújva, ő meg simogat. Az élet széthullik előttem, akárhányszor
csak elmémbe tekintek.
- Kimegyek a mosdóba – suttogom, és felállok
mellőle.
- Rendben, menj csak – mondja.
A fürdőbe lépve, a tükörhöz megyek Hajam
csapzott, bőröm sápadt, szemem alatt karikák ékeskednek. Most semmi sem jó. Én
sem vagyok elég jó. A mellem kicsi, hajam ritka, és alacsony is vagyok. Nem
csoda, hogy nem bírt elfogadni egy ilyen lányt apám. Szememből egy könnycsepp
csordul ki lassan, majd csöppen bele a koszos csapba, hova korábban megengedtem
a vizet, amelybe megmostam az arcomat.
- Dögölj meg! – suttogom halkan a
tükörképemnek, és zokogva leülök a WC ülőkére.
Minden tettem bűn volt. Nem szabadott volna
lefeküdnöm Jackkel ilyen fiatalon. Nem szabadott volna otthagynom anyámat. Nem
szabadott volna megszületnem…
Ezen gondolataimmal ülök, és azzal, hogy
milyen jó lenne most ismét feketerigónak lenni… Most már tényleg leugranék a
szikláról, és nem érdekelne az sem, ha Jack visszahúzna. Most nem húzhat
vissza. Egy hirtelen meggondolásból felállok, és magamhoz veszem a polcon
ékeskedő borotvát. Pengéjét próbálom belőle kiszedni, és mikor végre sikerül,
lehunyom a szemem.
- Most, vagy soha – suttogom az illatosító
szaggal elárasztott levegőbe, majd csuklómhoz szegezem a pengét.
Eleinte egy finom vágást ejtek bele, ami
fájdalommentesen, nyom nélkül látszik bőrömön. Egy újabb sóhajtás kíséretében
viszont újból belehasítok bőrömbe, ahonnan a vér lassan kibuggyan, és végül
lecsöppen az eddig hófehér fürdőszobaszőnyegre.
- Ennek semmi értelme! – zokogom, és még vagy
tízszer megkarcolom csuklómat, és elhajítom a pengét.
A vér sebesen áramlik ki minden egyes vágás
nyomán, mi gyengültségemhez vezet. Lassan lecsúszom a WC ülőkéről, és sírva,
mély lélegzeteket véve bámulom a sebeimet. Aztán lehunyom a szemem, és az
elenyésző sötétséget látom…
- Minden rendben, édesem? – hallom kintről, de
képtelen vagyok a válaszra.
Csak ülök, és várom, hogy végleg elvérezzek, a
már vörössé festett szőnyegen. Óvatosan odanyúlok a pengéért, és utolsó
erőmmel, még egyet vágok oda. Talán az utolsót… Mielőtt végleg magába
szippantana a megnyugtató sötétség, Jack rémült arcát látom, és az egyetlen,
amit hallok ezek után, a nevem kétségbeesett kiáltozása. Talán így volt a
legjobb.
úr isten...*.* nincs rá szó, hogy elmondjam, hogy mennyire imádtam!! annyira izgultam, annyira jóóó!!:) nagyon siess a következővel légyszíves!!!:DD <3
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy tetszett!♥ Köszönöm szépen!
TörlésSziia:3 Ma talaltam ra a blogodra, es egyszeruen imadoom*-* Annyira.. annyira.. nem is tudom milyen, de fuggove tett:D Nagyon kivancsian varom a folytatast, es remelem minel elobb hozod, mert jelentkezni fognak az elvonasi tuneteim:3
VálaszTörlésxoxo:~ Isabelle<3 ^^
Nagyon örülök, hogy elnyerte szerény kis blogom a tetszésedet! Igyekszem minél előbb megírni a folytatást!^^
TörlésKöszönöm szépen!:3
Ugye lesz még folytatás? Amúgy a csuklóvágásos dolog...valahogy át tudom érezni...na a lényeg, hogy BIG LIKE!!
VálaszTörlésTervezem.:)
TörlésSosem szabad bántani magunkat, bármekkora trauma is ér minket. Egyszer talán Sarah élete is jobbra fordul... Bár őszintén szólva, még én sem tudom.:)
Köszönöm szépen!^^