6. fejezet

 Elnézést, hogy ismét régen jelentkeztem, de most itt az új fejezet! Jó szórakozást!^^

 Hajnalban kelek, mikor az árnyak már éppen hogy látszódnak, ahogyan a nap a fák lombjaira vetődik. Fáradt vagyok, de ma reggel erőt veszek magamon, hogy munkába álljak. Megmosakszom Jack koszos fürdőszobájában, lehúzom a vécén Jack tegnapi taccsolását, majd felöltözöm, és elindulok a kocsmába.

 - Kisasszony! Azzal, hogy ilyen korán beérsz, nem kompenzálod, hogy tegnap lógtál. Mi a magyarázatod? – vonja fel a szemöldökét a főnököm.

 - Egy barátomnak segítségre volt szüksége. – válaszolok a lehető legnyugodtabban, de közben folyamatosan kattog az agyam. Vajon Jack észreveszi, hogy hiányzik a Metamfetamin?

 - Csak nem annak a piásnak? Aki ráadásul még fizetni is rest volt…

 - Mi? – tágra nyílt szemekkel nézek rá, mire csípőre teszi a kezét. Úgy emlékszem én odaadtam a pénzt…

 - Jól hallottad.

 - Biztosan a nagy zűrzavarban elfelejtette kifizetni. Szegény nagyon rosszul lett… De azért itt van, most akkor helyette is elnézést! – nyújtom át a pénzt.

 - Most állj be dolgozni, és egy hangot se halljak!

 Egész nap az italokat hordozgattam, és közben meg nem állt az agyam. Annyira elbambulok egy italszállítás közben, hogy még egy korsó sört is elejtek

 - Hé! Mit csinálsz? Most tiszta pia szagom lesz, te idióta! – kiabál az ideges vendég leborított ruhájára mutatva.

 - Örülj neki! Jót tesz a bőrnek. – kiáltok vissza mérgesen, de szerencsétlenségemre ezt meghallja a főnököm is, és idegesen a szemembe néz villogó szemekkel – Elnézést! Hozok egy újat, és természetesen a vendégünk. – sóhajtok.

 - Alap, ha már nem tudsz vigyázni, baszd meg! – mondja a fejét csóválva, de én megpróbálok nem is odafigyelni. Utálom a kocsmákat.

 Ebben a pillanatban kinyílik az ajtó, és Jack toppan be mérgesen, majd felém veszi az irányt. Észrevette.

 - Idefigyelj! – kiált – Te vetted el a…

 - Ne most drágám, majd otthon megbeszéljük! – nevetek erőltetetten. Nem akarom, hogy rájöjjenek, hogy egy drogossal lakok együtt. Inkább higgyék azt, hogy mindössze csak egy kis kapcsolati perpatvar.

 - Ne drágámozzál! Arra ment az összes pénzem, érted?

 Ekkor mindenki felkapja a fejét, de én továbbra is próbálok a szerepben maradni.

 - Jaj, tényleg? Köszönöm drágám! – kiáltok örömöt színlelve, és a nyakába ugorva megcsókolom.

 Eleinte kapálózik, és próbálja beljebb húzni a nyelvét, de én olyan erősen szorítom hozzá az ajkam, hogy egy idő után elengedi magát, és finoman visszacsókol. Szívem hirtelen hevesebben kezd verni, mint szokott, gyomrom pedig egy pillanat alatt felkavarodik, és szédülni kezdek. Bár már volt részem csókolózásban, ilyen érzést mg sosem váltott ki belőlem.

 Ijedten elkapom kivörösödött fejem, és lesütöm a szemem. „Még szerepben vagyunk” – gondolom, és mosolyogva felnézek. Jack csak pislog, és nem szól semmit. Igazából nem is tudom, hogy most mi történt, csak állunk egymás előtt, mindkettőnk üres tekintettel. Végül ő töri meg a kínos csendet:

 - Igen, drágám. Majd otthon megbeszélünk mindent… - mondja, és sarkon fordulva kisétál a kocsmából.

 Én megrázom a fejem, és újra munkába állok.

 - Jártok? – vonja fel a szemöldökét a főnököm.

 - Baj? – füllentek mosolyogva. Szívem még mindig hevesen kalapál, de megpróbálom egy időre kiverni a fejemből, ami az előbb történt.

 - Csak ne menjen a munka rovására! – rázza a felét, és bemegy a raktárba.

 - Ez nem fog. – mondom halkan, és az egyik tálcát kiviszem a vendégeknek.

 - Szia Jack! – köszönök neki kedvesen, mikor belépek az ajtaján.

 - Szia. – hangzik az egyszerű válasz a kanapé felől.

 - Hoztam neked a boltból Oreot kiengesztelésképp, mert az Oreot mindenki szereti. – mosolygok.

 - Mégis hogy képzelted? – kérdezi figyelmen kívül hagyva a kekszet.

 - Mit? – szólok vissza, mint ha nem tudnám, miről van szó. Igazából tényleg nem teljesen voltam biztos benne, hogy a drogra, vagy a csókra gondol. Remélem legalább az előbbi, mert a smaci kicsit kínos téma számomra.

 - Mi a szarért vetted el a Metamfetamint? – áll fel idegesen.

 - Mert le kell róla szoknod! – válaszolok.

 - Nem te fogod megmondani, hogy mit csinálok! – mutat felém mérgesen – Nos… Hol van?

 - Beledobtam a vízbe. – mondom egyszerűen.

 - Te idióta! – fogja a fejét, és visszahuppan – Az elvonási tüneteimre nem gondoltál?

 - Nem érdekelnek a hülye elvonási tüneteid! Én 15 évig egy drogos alkoholistával éltem, és majdnem elpusztultam! Nem fogok még egyet lehúzni ugyanígy!

 - Akkor költözz el! – harsogja.

 - Micsoda? – nézek rá rémülten.

 - Költözz el! Tessék! Itt a pulóvered, a táskád, itt a hülye Oreod is! Senki sem kért rá, hogy maradj itt, és játszd az aggódó anyát! Szervusz! – nyomja a kezembe a dolgaimat, és a kijárathoz lök.

 - Szervusz! – kiáltok vissza lesöpörve magamról a kezét, és becsapom magam mögött az ajtót.

 Ismét kint ragadtam. Legjobb lesz, ha elmegyek a sziklához. Ott nyugalom van, és béke. Arra van most szükségem.