3. fejezet

 Zaklatottan ébredek, és bár hűvös volt éjszaka a raktárban, folyik rólam a verejték. Nem akarok többet álmodni, szeretném végleg elfelejteni azokat a szörnyű emlékeket, amelyek még alvás közben sem hagynak nyugodni. Torkomban érzem a sírás fojtogató nyomát, és nyelni sem merek, mert félek, hogy egy pillanat alatt könny lepi el a tekintetem.

 A régen álompornak hívott csipától összeragadt szempilláimat próbálom nehezen szétnyitni, miközben erősen dörzsölöm vörösre sírt szememet. Kintről hangokat hallok. Biztosan megérkeztek az első vendégek. Egy pillantást vetek a falon csüngő órára, majd meglepődve látom, hogy még csak öt óra. Úgy tudtam, hogy nyolckor nyitunk. Nagyot nyújtózom, majd nem foglalkozva a reggeli kissé ijesztő külsőmmel, kisétálok, hogy megnézzem ki az. Meglepetésemre egy 16 évesnek kinéző idegen fiú kutakodik a polcokon.

 - Hé! Te meg mit csinálsz? – kiáltok rá, mire ijedten felkapja fejét, és a nagy lendületnek hála beveri azt a felső polcra, mire az ott lévő összes üveg, hangos csörömpöléssel a földre esik, és a legtöbb nagy tócsát hagyva maga után, eltörik.

 -  Ha már lopni akarsz, akkor azt tedd óvatosabban, és csendesebben! Most nézd meg, mit csináltál! – rohanok oda, hogy mentsem, ami menthető.

 - Aú! – kiáltja a fiú, olyan „és velem mi van?” arckifejezéssel.

 - Akkor lesz csak igazán aú, amikor ki kell fizetned a kárt! – kiáltok rá a még teli palackokat visszapakolva a polcra.

 - De hát nekem nincs pénzem! – kiáltja sértetten.

 - Csóró vagy? – röhögök, majd kiveszem az egyik sörösüveget a kezéből.

 - Fogalmazhatunk így is. – vonja meg a vállát – Te itt aludtál?

 - Közöd?

 - Nincs, csak gondoltam érdeklődöm. – mosolyog.

 - Hogy te milyen nagylelkű vagy! – rázom a fejem cinikusan, majd bemegyek a szertárba felmosó fáért.

 - Figyelj! Ha nincs hol aludnod, átjöhetsz hozzám! – vakarja a fejét.

 Az ajánlat elgondolkodtat, majd megrázom a fejem.

 - Még a nevedet sem tudom!

 - Igaz is! Jack Bourdon vagyok. – nyújtja a kezét mosolyogva.

 - Így már mindjárt más! Menjünk át hozzád! Szívesen alszom egy olyan embernél, akit csak most ismertem meg, azt is úgy, hogy a munkahelyemről próbált lopni!

 - Tényleg? – csillan fel a szeme.

 - Hát te tiszta hülye vagy! – rázom a fejem röhögve, azzal visszaviszem a felmosó fát a helyére.

 - Oké. Tudod mit? Ismerkedjünk meg! Gyere! Meghívlak egy kávéra. – mosolyog kedvesen.

 - Nem azt mondtad, hogy nincs pénzed? – vonom fel a szemöldököm.

 - Nem is én fizetem! – röhög.

 - Tudod, hogy mit jelent meghívni valakit? – kérdezem nevetve, majd leakasztom a pulcsim a fogasról – Na, gyere! Fizetem én. De nyolcra vissza kell érnem.

 - Király. – bólint, és elindulunk a közeli kávézóba.

 A biztonság kedvéért ismét felteszem a kapucnimat a fejemre, csak hogy még véletlenül se ismerjenek fel, de Jack ezt szó nélkül hagyva jön mellettem. Helyes fiú. Sötétbarna haja kissé rendezetlen, égszínkék szeme pedig csillog a napsütésben. Miközben egymás mellett lépegetünk, nagyon jól elbeszélgetünk. Megtudom, hogy egyedül él egy kis házban, és hogy egyszerűen nem tud munkát találni.

 Mikor megérkezünk, meghökkenve látjuk, hogy a hely, még zárva van.

 - Picsába! – kiált fel.

 - Hé! Azért ne káromkodj! A mi kocsmánk is csak nyolckor nyit.

 - De addig mit csináljunk? – kérdezi.

 - Gyere vissza! Kapsz egy ingyen sört, ha többet nem akciózol a lopással kapcsolatban.

 - Kösz. – biccent, majd visszafordulunk, és továbbbeszélgetünk.

 Végre sikerült találnom valakit, akivel tudok társalogni, és nem leszek teljesen magamra utalva ebben a nehéz időszakban…